Leírás
Kiadás éve: 2014
ISBN 978-963-9590-76-2
58 oldal
3900 Ft
Czóbel Béla házában, a Templomdombon állandó kiállítás nyílt a művész alkotásaiból. „Czóbel otthona – Minden embernek két otthona van. Az egyik a fizikai hajlék – a ház, amelyben lakozunk, az utca, ahol nap mint nap járunk, a város vagy falu, ahol napjainkat töltjük, ahová hazamegyünk. Fények, zajok és szagok, amelyeket a megszokás ismerőssé, közelivé tesz: ez mind-mind a fizikai otthonunk része. Ahogyan a környező világunk, a tárgyaink is. A legkisebb apróságok. A másik otthon a szellemi hagyomány, amelybe beleszülettünk, s amely ugyanúgy folyton alakul, mint a lakásunk – mégis van benne valami állandó. Ez a tanulmányainkból épül, versekből és zenéből, művészeti élményekből, álmokból és megérzésekből. Ideákból, melyek között bensőségesen érezzük magunkat. Csupa olyasmiből, amit sajátunknak tudhatunk, miközben megosztjuk másokkal.” – Gulyás Gábor a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója a kiállítás megnyitása idején
4 készleten
Kiadás éve: 2014
ISBN 978-963-9590-76-2
58 oldal
Tömeg | 1,11 kg |
---|---|
Méretek | 29,1 × 24,1 × 1,3 cm |
Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.